ÜGYMENET

 

Kapcsolatfelvétel

 

Első lépésként fel kell vennie velünk a kapcsolatot, melynek során az Ön által előadott tényállás szerint felmérjük, hogy milyen jogi lehetőségei vannak.

A kapcsolatfelvétel online időpont foglalással, vagy az ún. Online Jogi Tanácsadás útján történik (lásd: Kapcsolatfelvétel menüpont).

Mindkét esetben szükséges, hogy Ön írásban elküldje nekünk jogesetének leírását, amit azért tartunk fontosnak, hogy gyors és professzionális módon induljon az ügy első megítélése, az első konzultáció pedig ne azzal teljen, hogy Önnek részletesen el kell mesélnie a történetét. Ezzel egy időben akár elektronikusan, akár személyesen kérjük Öntől az ügyre vonatkozó összes dokumentációt (gépjármű adásvételi szerződés, állapotlap, javítási munkalapok stb.)

Jogi álláspont kialakítása és közlése az ellenérdekű féllel

 

Miután megismertük a problémáját, azt beleillesztjük a jog keretei közé, és kialakítjuk javaslatunkat az ügy elindítására, továbbvitelére.

Amennyiben Ön még nem jelentette be írásban a hibás teljesítést, a hiba okát, illetve szavatossági igényét az eladónak, akkor ezt egy ügyvédi levél útján megtesszük. A gyorsaság érdekében nem csupán tértivevényes postai levél útján történik az igénybejelentés (amit sokszor a furfangos kereskedők szándékosan nem vesznek át), hanem ha ismert az eladó elektronikus elérhetősége, akkor minősített digitális aláírással ellátott elektronikus levelet is küldünk az eladónak, elektronikus tértivevénnyel, így látjuk és bizonyítani is tudjuk, hogy azt átvette és elolvasta.

A levélben ismertetjük az eladóval a történeti tényállást, bemutatjuk neki az ügyre vonatkozó jogszabályi hátteret és a bírósági gyakorlatot, kísérletet teszünk arra, hogy ő is meggyőződjön arról: Önnel nem érdemes pereskedni!

Peren kívüli megállapodás

 

Amennyiben az eladó elismeri a hibás teljesítést, akkor kezdődik az alkufolyamat, melyben a legteljesebb módon képviseljük igényeit.

Ha sikerrel zárulnak a tárgyalások, akkor a szavatossági igényről ügyvéd által ellenjegyzett okiratot készítünk, amelyet adott esetben az okmányirodában is felhasználhatnak a felek.

Ez történik pl. akkor, ha “visszavásárolja” az eladó a gépjárművet, ami tulajdonképpen nem is visszavásárlás, hanem az eredeti adásvételi szerződés felbontása és az eredeti állapot helyreállítása.

Amennyiben az eladó elismeri a hibás teljesítését, értelemszerűen az Ön összes költségét behajtjuk rajta (hibás autó szállítási és szerelési költségei, azóta esetleg bekerült új alkatrészek, ügyvédi költségek stb.)

Perindítás

 

Előfordulhat, hogy a legjobb igyekezet ellenére sem jutnak a felek konszenzusra. Gyakori, hogy az eladó megmakacsolja magát, vagy az, hogy ugyan vállalná ő maga a kijavítást, de a vevő inkább visszaadná a gépjárművet, mert elvesztette a bizalmát.

Ha nem jön létre a peren kívüli megállapodás, akkor a szavatossági igényt perben kell érvényesíteni. A perindítás feltételeit, pénzügyi vonzatait, győzelmi esélyeit minden esetben részletesen kielemezzük, annak érdekében, hogy az ügyfél a legjobb döntést hozza meg.